2013. október 29., kedd

Fedezd fel a konyhád! - Mr. T a tepsiben, azaz a Snickers-szelet

Folytatjuk felfedezőutunkat a konyhában, és ez úttal is egy, a húgom nálunk töltött ideje alatt összerakott finomságot készíthettek el otthon, segítségünkkel. Az elkészítéshez most sem kell Gordon Ramsey-nek lenni, de olyan szempontból amúgy se legyünk azok, hogy főzéskor amúgy is meleg van. Ha még ráemelünk a vérnyomásunkra azzal, hogy végig megfeszülünk az idegtől, és már a hagymát is leüvöltjük, ha megríkat minket, elvesszük az egész örömét, ráadásul utána át is kell venni az átázott ruhát…
Ez a nyalánkság a Snickers szelet, ami közepes pontosságú másolata a boltban kapható csokinak, de ahhoz képest elég jól visszaadja az eredeti ízvilágot, és nem utolsó sorban nagyon laktató, így tovább elvan egy adag, vagy egy nagyobb vendégsereget is jóllakathatunk egy tepsivel. A hozzávalókhoz pedig ezúttal sem kell elmenni a távolkeleti fűszereshez, vagy a cukrászszaküzletbe. Sőt, jó eséllyel mind felfedezhetők egy átlag konyhában (mondjuk egy olyanban, ahol szoktak főzni, és a le nem vitt pizzás-, kínai kajás dobozokon kívül más is emlékeztet arra, hogy a ház lakói amúgy szoktak enni is). A süti két részből áll. Az alja egy tésztaágy, amihez szükség van 30 deka (15 evőkanál) lisztre, 14 deka cukorra (5 evőkanál), 8 deka vajra (jobb esetben be van jelölve, de, ha irdalmatlan, akkor vegyünk elő vonalzót/mérőszalagot, és lehet számolgatni) és 2 tojásra, amit valljuk be, nem nagy ördöngősség kimérni. Minthogy tészta, a teendő adja magát, a fent említett komponenseket fuzionáljuk egy nagy unió keretében, amit tésztának hívnak. Ha a felek nem tudnának megállapodni, és földhöz ragadtan állnának a dologhoz, egy kis liszttel még rásegíthetünk a gördülékeny ügymenetre. Miután létrejött a szövetség a felek között, egy sodrófával terjesszük ki egy tepsire való méretűre. A biztonság kedvéért belerakhatjuk egybe, megnézni, hogy tényleg akkora lett-e, ha pedig már benne van, hagyjuk ott, mert úgyis az lesz a következő lépés, hogy a sütőbe rakjuk. Tepsi nélkül ez pedig nagyon érdekesen nézne ki. Ezután 15-20 percre magánzárkájában hagyjuk, ha pedig már másodfokú égési sérüléseket vélünk rajta felfedezni, vegyük ki, hogy ne szenvedjen. Ha még nem késő, felhívnám a figyelmet, hogy a tepsis műveletet előzze meg a tészta meleg ágyának kibélelése sütőpapírral. Ha már késő, akkor mindegy…látod, ezért érdemes először végigolvasni egy receptet, és aztán belefogni.

Büszkén jelenthetem, hogy a képen a saját sütésünk eredménye látható

A Snickers viszont a krémje miatt olyan jellegzetes, így szükség van egy hathatós feltétre, hogy ne maradjon a tészta feltétlenül. Úgy inkább csak tré-szta lenne. A borításhoz szükség lesz 20 deka (7 evőkanál) cukorra, 20 deka vajra (lásd fent), 50 deka sósmogyoróra (jó, elismerem, ez talán nincs mindenhol, de nincs csillagászati ára), egy csomag pudingporra – lehetőség szerint karamellás – és a hozzá szükségestől kicsit kevesebb tejre (általában egy csomaggal azért szokott kallódni a stelázsiban). Ezen felül háztartási kekszre (nevéből adódóan sem egy fehér holló a konyhában) és két tábla akármilyen csokira (mi tejjel készítettük, de tényleg akármilyen jó). A cukrot először plazma-közeli állapotra hevítjük, majd a jó előrelátóan csomómentesre kevert pudingpor-tej kombót apránként ráadagoljuk. Azért kell kevesebb tej, hogy sűrűbb legyen a krém. Ha már krémről beszélhetünk, lépjen be a történetbe a sósmogyoró. Ne fosszuk meg sós mivoltától, mivel rá fogunk jönni (ha korábban nem lett volna ilyen élményünk), hogy a sós karamella kifejezetten finom, sőt, közelebb is áll az íz az eredeti Snickershez, mintha natúr mogyorót használtunk volna. Ha már nem olyan forrófejű, elkeverjük benne a vaj felét olvasztlanul, de jól feldarabolva, hogy elvegyüljön közötte. Kellemetlen, amikor a vaj lebukik…
A kész krémet (nem a kézkrémet) rákenjük a mostanra biztosan kihűlt tésztára, majd a tepsiben faltól falig leburkoljuk háztartási keksszel, majd fugának megolvasztjuk a két tábla csokit gőz felett a maradék vajjal. Miután légmentesen lefedtük a burkolólapokat, szórhatunk rá bármit díszítés gyanánt, amit nem szégyellünk, de ha vannak versenyeken szerzett érmeink, azokat inkább ne tegyük rá, mert fémes ízt fogunk érezni a szánkban.
Ezután hűlni hagyjuk, vagy nem hagyjuk, mert nekiesünk, de akárhogy is teszünk, rosszul nem járhatunk, mivel egy olyan sütemény birtokába jutottunk, ami után mind a tíz lábujjunkat meg lehet nyalni. Persze valaki másnak.
Tarnóczi Balázs

2013. október 27., vasárnap

Vár a vár! - Novemberben Krakkó a nyerő utazási tipp

Lengyelország vallom, hogy a világ egyik legjobb helye. Eddigi kint tartózkodásaim során minden alkalommal teljesen magával ragadott a hegyvidéknek és a városoknak légköre egyaránt. Mégis a város, ami mondhatni a Mekkám, az Krakkó. Nemcsak azért, mert a kelet-európai jazz szülővárosa, nemcsak a lengyel-magyar ténylegesen érzékelhető barátság miatt, nemcsak a látványosan virágzó kulturális élet és az élő történelem miatt, ami a város jelene is egyben, de minden miatt, amitől Krakkó Krakkó.
Krakkóban sosem tudhatjuk, mibe futunk bele
Ebből kifolyólag magam is megfordultam párszor erre, és sok mesélni valóm lenne arról, hogy mennyire kedvesek és segítőkészek az emberek, ha járatlanság miatt nem tudnánk valamit. Na meg arról, hogy milyen csodákat rejt a város akár nappal, akár éjjel dugjuk ki az orrunkat az utcára. Programok egymás hegyén-hátán, de a főtéren is állandóan megy az utcazene, alig észrevehető pincékbe vezető hatalmas klubok, több évszázados múltra visszatekintő mesebeli kávéházak és kortárs művészeti kiállításokból-előadásokból sincs hiány. Ha már művészet nem lehet nem izgalomba jönnie egy művészettörténetet kedvelő egyénnek a ténytől, hogy Leonardo Da Vinci „Hölgy hermelinnel” című képének eredetijét is Krakkóban tartják, a Czartoryski Múzeumban.
Itt láttam a világ legkomfortosabb WC-jét is 
Miért is olyan jelentős Krakkó pont most, hogy különkiadást kapjon? Ezt a bejegyzést azoknak szánjuk, akik az őszi szünet alatt mennének el egy spontán látogatásra, vagy akár november egy hosszú hétvégéjére keresnek programot. Krakkó ugyanis a narancsos busztársasággal retúr megvan 6000 Ft-ból, és ebédre már ott lehetünk. A város ékköve, a Wawel ugyanis egész novemberben ingyenesen látogatható. Ez egy félnapos programot garantál, hiszen, ha a vár bejárása nem is vesz igénybe többet egy óránál, gondoskodnak róla, hogy ne maradjunk programok nélkül.
Már a buszról is meggyőző a látvány
Ilyen például az Elveszett Wawel kiállítás, ahol az 50 000 éve már lakott várhegy akkori életét mutatja be, de a vár pincéjében a lengyel királyi koronázó kardot is megcsodálhatjuk. Akinek ez sem elég, annak érdekes lehet még, hogy itt összpontosulnak a világ spirituális energiái az egyik legerősebben. A váron belül is a St. Gereon kápolna alól érezhető legerősebben, amit a 11. században építettek. Ezt hívják a köznyelvben Wawel Chakrának.
A Wawel éjszaka teljesen más arcát mutatja
Maga a vár lassan ezer éve (1038-tól) használatban van, és 1576-ig ez volt a lengyel királyok székhelye, szóval mesélhetnének azok a falak egyet, s mást. Ahogy a várhegy másik nagy építménye, a székesegyház is, ami 1795-ig, a királyság megszűnéséig királyi mauzóleumként működött. A nagy múlt mesés legendákat is magával vonz, pláne, ha azok a középkorra nyúlnak vissza. A Wawelnek is megvan a maga mesés sárkány-históriája, aminek emlékéül áll mai napig a sárkány szobra a várkertben, ami kérésre tüzet fúj. Ez néha nagyon szórakoztató tud lenni.
Akkor is megtaláljuk a magunk programját, ha meg akarunk őrülni kicsit
Ez van tehát a Wawelben, és novemberben ingyen van. Gyorsan le lehet még foglalni egy CouchSurfinges szállást, és akkor fillérekből volt egy jó utunk az őszben. Jó utat!

Tarnóczi Balázs

2013. október 25., péntek

Már el lehet kezdeni waxolni a síléceket!


Tessék felkötni a sínadrágot! Jön a szezon!
Ugyan még egy hónap van decemberig, a meteorológiai tél kezdetéig, a szomszédos Szlovákiában viszont már most készülnek a síszezonra. A síelésnek külön kultúrája van az utazáson belül is. Ez országonként változó szokásokkal társul, de mindenhol a pálya-hütte-fürdő-háromszögön belül mozog. Ezúttal a pályákról lesz szó. Jómagam 15 éve veszem ki a részem a síszezonból, és, minthogy Anna még nem tud síelni, nem kisebb feladatom lesz ez alkalommal, mint megtanítani neki ezt a kivételesen élvezetes sportot. Ahhoz viszont, hogy szeresse is, olyan helyre viszem, ahol nemcsak a pályák, és a felvonó-rendszer vannak rendben, de a szép táj nyugalommal, a hozzáértés és a széles skáláról választható nehézségű pályák pedig biztonságérzettel töltik el. Mert nem szükséges érteni a csínját-bínját ahhoz, hogy élvezze valaki.

A magyar sípályák irracionális áron kínálnak olyan szolgáltatásokat, amiket jó esetben megmosolygunk. Síelhető hó pedig a globális felmelegedésnek köszönhetően már nem esik tartósan nálunk, legfeljebb márciusban, amikor már a nem is számítanak rá. Kevés az alkalmas lejtő is, hiszen azt gondozni kell, amire pedig nincs se pénz, se türelem. Arról nem is beszélve, hogy a felvonók különböző fémekből épülnek, amiből kifolyólag Észak-Magyarország-szerte például ezeknek legfeljebb egykori nyomát látni még a fűben. Csak Salgótarján vonzáskörzetében négy pálya vált alkalmatlanná az újranyitásra a fent említett okokból.
A Csatangolók blog képe Eresztvény szomorú jelenéről. Én még itt tanultam síelni...

 Szlovákiában ehhez képest virágzik a téli sportélet. Olyan szempontból pedig mindenképp nyerő ötlet, ha valaki síelés tanulására adná a fejét. Ha nincs sok időnk egy-egy alkalomra, nem gond, mivel az Alacsony-Tátra két-három óra kocsikázással elérhető, ahol már pálya-komplexumok tucatjába lehet beleszaladni. Természetesen, aki nem vasparipán jár, annak is kiváló esélyei vannak a kijutásra. 
Napsütötte Donovaly

A Boci Travel például évek óta utaztatja a hó szerelmeseit Donovaly-ba, egynapos sízésekre (-boardozásra-sífutásra – kinek mi áll közel a szívéhez) minden szombaton. Ráadásul a társaság idén nyomott egy frissítést a busz-flottájára, amit még februárban nekem is volt szerencsém kipróbálni, és csak ajánlani tudom, mert, ha kellemetlen is hajnalban kimenni BKV-val (vagy BKK-val, vagy békával) a Műcsarnok mögötti parkolóba teljes felszereléssel, azok a kényelmes ülések azonnal álomba ringatják az utast. Persze, aki még nem járt a Budapest-Donovaly útvonalon, inkább tartsa nyitva a szemét, mert pláne a téli napkeltében gyönyörű a panoráma még az ablakon át is. Donovaly az a hely, amiről mindenkinek van egy története, akinek léc, vagy snowboard volt már a lábán. Kedvcsinálónak olvassátok el még a Férfipont.hu-nmegjelent írásomat. Ha viszont valaki komolyabb vizekre evezne (a hó is víz, csak más halmazállapotban), mert szerinte 1500 méter alatt legfeljebb dombról lehet beszélni, annak is elég 1-2 órával többet utaznia.
A következő buckánál, ha balra néznek, festői, hófödte fákat láthatnak.

A Magas-Tátra, ami többek között a síelők és a helyiek fáradságos munkája után úgy néz ki, hogy végre teljesen talpra állt a 2004-es pusztító vihar után, megújulva várja látogatóit. Az ember lehet, hogy két hónap alatt felépít egy házat, de egy hegyoldalnyi erdőt évekbe telik visszavarázsolni a természetnek, főleg, ha több hegyoldalról van szó, ezért nem kell meglepődni, hogy ez nem egyik pillanatról történt a másikra.
A vihar pusztítása hatalmas volt, pedig nem tombolt tovább öt óránál - Kép: parameter.sk

A legtöbb helyen mára már helyreállították az erdőállományt - Kép: magas-tatra.info
Az idei szezonban a legtöbb újdonság ezekre a csúcsokra jutott. Ugyan tavalyi esemény volt, de idén is érdemes megemlíteni, hogy a magyarok körében szintén előszeretettel látogatott Chopok hegy északi és déli oldala immáron átjárható, és egy bérlettel síelhető, ami nemcsak kényelmes, de benzint is lehet vele spórolni, amiből megkerülnénk a hegyet. A Chopok még az Alacsony-Tátra része, de 2024 méteres magasságával, ha vertikálisan az Alacsonyhoz is tartozik, horizontálisan mindenképp eléri a magast.
Kilátás a felvonókabinból Jasnáról Chopokra menet

Ami viszont már földrajzilag is Magas, például Tátralomnic, Szlovákia legmagasabb pontja, ahol idén indul egy új, 15 személyes, kabinos felvonó, amiből lefogadom, hogy észbontó kilátás nyílik majd, már csak azért is, mert a gyönyörű Kőpataki-tóhoz fog vezetni. Az új felvonó kipróbálásával érdemes ebédig várni, mivel a Kőpataki-étterem is felújítva várja a megéhezett sízőket. Emellé az, hogy a bérletpénztárnál sem kell körmérkőzést folytatni, hogy ki a következő, gyakorlatilag a torta tetején lévő habon ülő cseresznye. Ezt a szintén idén induló e-shopon keresztül tudjuk elintézni, de ugyanott megvehetjük akár Csorba-tóra is a bérletünket, ami nem utolsó sorban Tátralomniccal egyetemben több mint négy kilométer új pályaszakaszt nyit meg.
Tátralomnicon tényleg a csúcson lehetnek a síelők - Kép: vt.sk
De ne csorbuljunk még, mert akad még kipróbálnivaló Lomnicon is. Ilyen például az új pályán kialakított Fun Ski Zona, de szót érdemel a Tatry Card is, ha már mindenhol a kártyák futnak. Ez, ahogy egy turisztikai kedvezmény-kártyától megszokhattuk, olcsóbb belépőket-szállást biztosít, de hosszabb utaknál akkor is érdemes beszerezni, ha nem a látványosságokért megyünk ki, mivel 6 napos síbérletet 5 nap áráért válthatunk vele.
A Tatry Card vonzáskörzetébe bőven beletartozó Csorba-tó jó hóviszonyai miatt ez a hely a szlovák síszezon elsőnek nyitó központja. Idén a síelni tanulók fognak örülni az itt végbement újításoknak (illetve én, ha arra járunk a szezonban Annával). Piros, azaz közepes nehézségű pályából el van látva a terep már régóta, így idén a kezdők voltak célkeresztben.
Csorba-tó a két évszak egy azon nap történő megélését is nyújtja - kép: magas-tatra.info
Számukra nyílik egy 2,2 km hosszú, hóágyúzott pálya, ha pedig a kilométereket úgy szeretnénk falni, hogy gyerekkel érkeztünk, de nem szeretnénk, hogy eltűnjön a hóban, vigyük el a szintén idén kibővített Maxiland sí oviba. Ha pedig elfáradt volna a szemünk a kilométerfalásban, csatoljunk le, és nézzünk el abba a gyalogos tanulmányösvénybe, ahol igényes tájékoztatókról meg lehet ismerkedni Csorba-tó történetével, a téli sportok titkaival, illetve a Tátra lenyűgöző állat- és növényvilágával. A panelek bemutatják az 1970-ben itt rendezett világbajnokság hangulatát, a környékről származó olimpikonokat, de a Tátrában forgatott filmeket és a helyi nevezetességeket is. Az ösvénnyel párhuzamosan egy háromnyelvű turistakalauz is ki lett helyezve (, így ne ijedjünk meg, ha egy olyan alak kéri majd kezelésre a jegyünket, akinek nem férnek el a szájában a nyelvei). Tíz szóval, mindenkinek érdemes elmennie a Magas-Tátrába, a síelőknek pedig egyenesen kötelező.
 Tarnóczi Balázs

2013. október 22., kedd

Fedezd fel a konyhád! - Egyszerű, de nagyszerű ebédjavaslat

Pár hete nálunk járt húgom, és együtt főztünk ebédre. Kíváncsiak voltunk, ő milyen ötlettel rukkol elő, így a választást rá bíztuk, és jól is tettük, mivel egészen új dolgokat próbáltunk ki. Ezekből szemezgetünk most egy bőséges ebédrevalónyit. Viszonylag egyszerű és nagyon finom.
Első fogásnak vegyünk egy gyomor-előkészítő levest, egy egyszerű hagyma-krémlevest. Nem kell hozzá nagybevásárlás, és mégis egy tápláló, egészséges, nem utolsó sorban pedig finom. Sok embernek egyszerűen nem jut eszébe magának csinálni, pedig a hozzávalók szinte mindig fellelhetők egy általános konyhában.
Ezek 1 fej vörös hagyma, 6-7 gerezd fokhagyma, de inkább 7, ha szeretjük, márpedig szeretjük, nagyon minimál liszt (egy suhintásnyi), 3 deci tej (vagy amennyi a reggeli kávé után a dobozban maradt), ugyanennyi víz (vagy, ha a dobozban kevesebb maradt a tejből, akkor még annyi), és egy húsleveskocka. Ha ismerjük, hogy milyen fűszerekből áll a húsleveskocka, és megvannak otthon a fűszerek, természetesen magunknak is elő lehet állítani. Nem árt továbbá, ha van otthon valamilyen zsiradékunk, már csak azért sem, mert az is fog kelleni. Lehet ez olaj is, vagy más is, de semmiképp se adagolás közben gondoljuk meg magunkat.
Későn kapcsoltunk, hogy le kellene fotózni, de ez is csak azt bizonyítja, milyen finom!
Az ügymenet a következő: 
A hagymáról először eltávolítjuk az energiapajzsot, majd a védtelenné vált zöldség egyik felét megfosztjuk a másiktól. Ezután rusztikus szeletekre aprítjuk vagy az egyiket, vagy a másikat. Amelyiket sértetlenül hagytuk, sértsük meg azzal, hogy az előzővel ellentétben brutálisan apróra vágjuk. Utóbbiként teszünk a szintén megpucolt fokhagymákkal is. A martalékokat helyezzük el a már előre megmelegített növényi eredetű zsírban, és szaunáztassuk addig, amíg úgy nem dönt a zsűri, hogy megpirult (nem megégett). Ekkor ijesszük meg a suhintásnyi liszttel, de lehetőleg úgy suhintsunk, hogy az befedje az izzadt kis hagymákat. Ha a liszt elfedte a pirulmányt, gyorsan kell cselekedni, különben a liszt keserűséget fog okozni az egész levesnek. Septibe kavarunk rajta egyet, majd rázúdítjuk a jó előrelátóan kikészített tejet és vizet. A sorrend mindegy, lényeg, hogy benne legyen. Innen indul a fűszerezés, amit letudhatunk a leveskockával is, hozzá is adhatunk még borsot, erős paprikát, köményt, stb, de ahány ház, annyi baj legyen. Végezetül sűrűsödésig, rottyanásig főzzük, és széles mosollyal tálaljuk.
(A fenti bekezdést a Google blogmotorjának a hibájából kifolyólag láthatjátok balra zártban)
Főfogás gyanánt egy olyan étel kerül a terítékre, ami azelőtt nem volt ott. Sokan nem ismerik a pupsas névre hallgató étket. Én is így voltam ezzel, amíg meg nem mutatta a hugi, és azóta már több alkalommal is finom és tartalmas étekként szolgált. A hozzávalók nagy része X változó, azaz bármi mással lehet helyettesíteni.
Pupusas, ahogy mi készítjük
Amire viszont épül, és emellől nem lehet tágítani: 60 deka liszt, két teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, 1 teáskanál olaj, 2,4 deci víz. Aki látott már receptet életében, rájöhetett, hogy ez egy tészta alap. Minthogy tészta alap, a feladat magától értetődik, össze kell gyúrni, amíg tésztát nem kapunk. Ezután jön az X fázis, amikor az egyetlen kötöttség, hogy a masszából igazi, tanyasi tojás méretű (a tesco-s, sparos, stb. tojás kétszerese) cafatokat szaggatunk, mint a leláncolt Prometheus szívéből a varjak, és ezekből sodrófával A5-ös írólapot készítünk. Ebbe már az kerül, ami a jó ízlésünkbe belefér. Optimális a tejfölös-hagymás-soknkás-sajtos töltelék, legalább is mi ezzel töltöttük, de itt tényleg el lehet ereszteni a fantáziát, csak ne felejtsük el, hogy egy sós tésztáról van szó, tehát lekvárral lehet, hogy furcsa lesz. A tölteléket igyekezzük középre pozícionálni, ugyanis a következő mozdulattal félbehajtjuk a rajzlapot, és tűzőgép-szerű mozdulatsorral egybetessékeljük a széleit. Ez fogja megakadályozni, hogy a töltelék kifolyjon, így nem hátrány, ha pontosak vagyunk. A kész batyukat á la natur sütjük meg tepsiben. Semmi olaj semmi zsír, csak forróság. Viszonylag hamar megpirul egyik-másik oldala, ezért néha tartsuk oda a másik arcát is. Érezni fogjuk, ha kész.
Díszítési javallat: tejfölből sosem elég

A pupusas mellé bármilyen hús, vagy pirított zöldség megteszi, de az sem baj, ha magában majszoljuk, mert amilyen laktató, egy ember egy nagyobbal jól lakik egy leves után. Mi kisebbeket dobtunk össze, mellé pedig tejben pácolt, bazsalikomos-oregánós pulyka-falatokat ettünk, amiket egy különleges alkalomból kapott szarvasgomba olajjal hintettünk meg. Legalább olyan jó étvágyat kívánok hozzá, mint amilyennel mi fogyasztottunk!

Tarnóczi Balázs
(Tarnóczi Anna ötletei alapján)

2013. október 18., péntek

Zöld erdőben jártam, és azóta sem emlékszem, hol jöttem be… - Megnyílt a világ legnagyobb gyertyánlabirintusa

A napokban kaptuk a hírt, hogy Lengyelország északi partján a napokban nyílt meg a világ legnagyobb gyertyánlabirintusa, ami minden szempontból felkeltette az érdeklődésünket. Ebből kifolyólag ma a Dobrzyce-ben található Hortulus Spectablis-ről olvashattok.
Dobrzyce Koszalin-től észak-nyugatra bújt el, és a szó szoros értelmében, mivel maga a település elég kicsi, és inkább a kertet hirdető útbaigazításokat érdemes figyelni. Különleges mikroklímával van megáldva, és kiváló a termőtalaj, így a környezeti adottságok egyöntetűen kiáltanak botanikai parkért. A természet hívó szavára válaszoltak is a lengyelek, és 1992-ben megalkották a Hortulus Spectablis-t. Már eleve az ötlet több, mint egy nagy kert. Sok olyan példával találkozni, ahol egy bizonyos tematikába ágyazzák a természetjárás örömét. Ilyen például a tabajdi mezítlábas park Tatabányától nem messze. Ott a talpérzékelésre helyezték a hangsúlyt, és minden felületet gond nélkül kipróbálhatunk mezítláb. Lengyelország egy kicsit összetettebb variációval állt elő. A rendelkezésre álló terület itt eleve 30 hektár, így ki lehet jelenteni, ez egy komplexum lesz.
Fotó: hortulus.com.pl

Lesz, mivel a 30 hektárból eddig 5,5 hektárt adtak át. A teljes park megnyitására várni kell jövő tavaszig, de már most lenyűgöző élményben lehet részünk, ha arra tévedünk még az ősszel. A kezdetektől működő területen húzódik ugyanis az a tematikus parkrendszer, ami 28 különböző növényvilággal bír, amik minden érzékünkre egyenként hatnak és mégis egyszerre. Ezeket csoportosítva találjuk meg a színek, az illatok és a hangok szerint. Így találunk például a színek birodalmába lépve fehér, kék és sárga, lila-rózsaszín, lila és a tűz, a nap és árnyék-témájú kerteket.
Fotó: hortulus.com.pl
Érdekes elgondolás a hang, mint téma egy botanikai parkban, de ezt a hosszú szálú fű susogásával, és a patakok csobogásával magyarázzák, amikkel teleszőtték ez erre kihegyezett kerteket. Természetesen egy ekkora alapterületű helyen temérdek növényfaj elfér, így az év bármelyik pontján megyünk, mindig láthatunk új színeket vagy érezhetünk új illatokat.
Ha már elhúztam a mézesmadzagot a labirintussal úgy illik, hogy szóba hozom azt is, de egy ekkora attrakciót nem is lehet elhallgatni. A 2 m magas gyertyánok övezte labirintus, 3,2 km-es pálya-hosszával a világ legnagyobb példánya. A parkból amúgy egy hektáros területet lefedő útvesztő szívében áll egy 20 m magas kilátó, ahonnan a környező települések és kertek is tisztán látszódnak, de ellátni egészen a Balti-tengerig is. Aki járt gyerekként Tiszadobon, és szeretett bújócskázni az ottani sövénylabirintus „falai” között, annak kötelező. Nem kis túra, de egy jó időben lefoglalt repülőjeggyel a közelbe, ahonnan busszal megyünk tovább, ki lehet hozni alacsony költségvetésből is.

Természetesen, ha már valaki elmegy odáig, aludni és enni is kell valahol. A környék ezért már felkészült a turisták fogadására, akik érkezése a tavasztól tömegesebben várható, de maga a park is egyre fejlettebb infrastruktúrával bír, így nem kell attól tartani, hogy nem tudunk meginni egy jó kávét a napsütötte délutánban. Az elkövetkezendő években pedig további bővítésekre is lehet számítani. Létrehoznak majd egy 3 ha-os tavat, egy szép plázzsal; zenei kertet, szauna kertet, sziklakertet, és a lista még folytatódik. Úgyhogy fogunk mi még hallani Dobrzyce-ről bőven. Aki belemélyedne a témába, érdemes átszörfölnie a www.hortulus.com.pl oldalra
Észak-Lengyelországban tehát pezseg az élet, mint az ACC a poharamban, ahogy az Annáéban is. Ezúton kívánunk jobbulást mindenkinek, aki velünk együtt most az influenzával kel birokra.

Tarnóczi Balázs

2013. október 15., kedd

Szlovén útinapló 6. fejezet - A kalandos hazajutás, és hosszabbítás

Gondolom feltűnt olvasóinknak, hogy múlt kedden nem a szokásos Szlovén Útinaplót folytattuk. Ezt a hiányt pótolván kínáljuk most az egy hetesre, és a bevezetővel együtt hét bejegyzésesre nyúlt utunk záróakkordjaként az egy naposra tervezett hazajövetelünk kétnapos, kalandos kivitelezését.
Mi kell az úthoz? Csoki, üdítő, óvszer - Sežana, vasútállomás
A terv abból indult, hogy Trieste kikötőváros, és minden bizonnyal sok Magyarország fele tartó kamionos fordul meg itt, hátha lesz valaki, akit le lehet stoppolni (máskülönben tudtuk, hogy nem lesz egy egyszerű eset). A visszaindulás napja szombatra esett, és mi nagyon sok tényezővel nem számoltunk amellett, hogy hétvégén alapvetően kamionstop van. Ilyen volt például, hogy nem tudtuk, a kamionosoknak egyenesen tilos felvenni stoppost, mert odáig fajultak a stoppos-bűnözéssel kapcsolatos esetek. Ezúton is köszönjük nekik, hogy „megkönnyítik” az egyszeri utazó dolgát. Ezen felül, miután tömegközlekedést választottuk kénytelen B-tervként, rájöttünk, hogy készpénz ügyében sem állunk túl jól, de sehol nem volt pénzváltó. Még rosszabb, sehol nem volt nyitva olyan hely, ahol egy ásványvizet lehetett volna venni. Szombaton, délelőtt a Pest méretű város még javában szunnyadt. Bár pénzváltót úgy egyáltalán nem láttuk, tehát erre érdemes felkészülni. Végül a vasútállomáson volt egy, ahol akkora sor állt, hogy mire kiálltam, egy busz már elment, ami jó lett volna (vonat nem megy Magyarország felé szombaton, de busz is csak érdekesen). Arról nem is beszélve, hogy majdnem 9000 forintot sikerült beváltanom 18 euróra. Ezután bementem a buszpályaudvaron egy büfébe, mert akkorra már kezdtem feladni a reményt, hogy vizet találunk, és fizettem 7,5 eurót háromszor 3 deci mentes vízért és egy kis csomag szikkadt péksüteményért, mert élelemből is feléltük tartalékainkat, és más nem volt nyitva sehol.
Már a szlovén autópályán
Miután magunk mögött hagytuk a kaotikus és újratervezésekkel teli reggelt, Sezana felé vettük az utunkat busszal, mivel onnan vonattal már el lehet jutni Divača-ba. Ez azért volt fontos esetünkben, mert ez a település már rajta van azon az autópálya-verőéren, ami Ljubljana felé visz minket. Ausztria felé fele ennyi esélyünk se lett volna a hegyeken keresztül, ezért úgy döntöttünk, hazafelé is Szlovénián keresztül megyünk. Csakhogy, mire odaértünk Sežana-ba, elment a vonat, ami közvetlen csatlakozás lett volna, így várni kellett 3 órát a továbbállásra. Mire Divača-ba értünk, már fél három is elmúlt, és még nagyon messze voltunk Budapesttől. A vasútállomástól gyalog mentünk ki a falu határába, ahol a helyiek szerint jól lehet stoppolni. Itt egy órán keresztül álltunk tűző napsütésben, és lengettük táblánkat, amin a Ljubljana-Maribor-Hungary (Home) felirat ékeskedett. Egy óra után, amikor a reménytelenség kezdett úrrá lenni rajtunk, és a napszúrás kerülgetett minket, megállt egy öreg szlovén bácsi egy olyan kocsival, hogy, ha magyarul beszélt volna is félve szállok be. Akkor ez nem számított, örültünk a fuvarnak. Az viszont már furcsább volt, hogy egész úton egy szót sem szólt, azt leszámítva, hogy megkérdezte, magyarok vagyunk-e. Miután a 80 km/h-s tűréshatárú kocsival 140-el végighasítottuk az autópályát, délután ötre Ljubljanában voltunk, és volt esély arra, hogy elérjünk egy vonatot, ami hétre Mariborba visz minket.
A táblák ereklyékké váltak
Onnan már minden simán ment volna, mert Graz 50 km, és simán meg lehet lépni stoppal, ahonnan már jön telekocsi, vonat, minden, és még napkelte előtt Budapesten vagyunk egy éjszakai vonattal. Csakhogy nem IC jegyet vettünk, mert nem tüntették fel egyértelműen, hogy az, és készpénzünk nem volt több, így, a már odafele szép emlékeket adó Zidani Most-ban leszállítottak minket. Ott tudtuk, hogy nem fogunk aznap hazaérkezni.
Megvártuk a már jegyünkkel igénybe vehető személyvonatot, ami tény és való, később érkezett Mariborba. Három órával. Útközben telefonos segítséggel foglaltunk s.o.s. szállást éjszakára. A helyzet pikantériája, hogy eközben a telefonom lemerült, Anna kártyája pedig nullázva volt. Miután este tízre megérkeztünk, a pályaudvaron pár szteriod-mischlein babától kérdeztük meg, hogyan találunk a Hostel Pekarna-ba, mivel más már nem volt ott akkor. Az egyikük felajánlotta, hogy elvisz minket, amit készséggel fogadtunk, révén, hogy estünk össze a fáradtságtól. Az út érdekes hangulatban telt.
Graz felé, jóhiszeműen
Egy végletekig feltuningolt basszus-berendezésű audiban utaztunk, miközben a hangszóróból kosárlabda-pattogtatásra felsorolta az összes amerikai állam fővárosát, megtoldva a „sex in…” előtaggal. Hát nem voltunk nyugodtak, pláne, miután kiszálltunk. A szállás ugyanis egy park mellett volt, és amíg nem engedtek be minket, mivel már csak az éjjeli őr volt ott is, hallottuk, hogy nem messze tőlünk, leparkolt, és tisztán halljuk a membránszaggatást. Végül bejutottunk, úgyhogy megmenekültünk. A nap mázlijának tudható be, hogy a szoba, amit foglaltunk, ugyan egy négyágyasban volt két ágy, de szerencsére aznap este a másik két ágyra nem foglalt senki, így nyugodtan kipihenhettük magunkat.
Olyan nyugodtan, hogy másnap el is aludtuk az ébresztőórát, és lóhalálában készülődtünk. A recepciós végtelenül segítőkész volt. A saját telefonján hívta fel a vasúti társaságot a hazajutási lehetőségekről érdeklődve, és nézett nekünk stoppoló-helyet. Dél volt már, mire gyalogszerrel elértük az ajánlott helyet, de itt elég volt fél órát várni, és már fel is vett egy autókereskedő, a csöppségével, aki egész úton megszeppenve figyelt. Jó út volt, mert végig beszélgettünk. Zenéről, életről, életutakról és utakról. Ahogy Grazba érkeztünk, hívtam azt a telekocsit, amire egy fülest kaptam, hogy indul, és beleférünk, és kiderült, hogy órák óta elment. Végső elkeseredésünkben bementünk a vasútállomásra, és megláttuk, hogy 20 perc múlva indul vonat Szentgotthárdra, ami már hazai pálya. Amit ott a jegypénztáros tett, alapjában változtatta meg az osztrákokról alkotott képemet. Csak 15 eurónk maradt összesen, és 20 lett volna egy jegy.
Ezzel a táblával Graz vasútállomása mellett találkoztunk
Amit ő tudott viszont, hogy ezen a vonaton nem lesz ellenőr, miután egy különleges, vasárnapi akcióra hivatkozott, egy rövidebb távra adott, de azt mondta, ez jó lesz az úti célunkig. Nagyon megkönnyebbültünk, és végre úton voltunk hazafelé. Az átszállásnál megint egy órát vártunk, de már nem számított, mert, ha este 10-re is, de a vonatunk befutott a Déli-pályaudvarra.
Emlékhalom
Fantasztikus napokat éltünk át, és ez az út határozottan megváltoztatta az életünket. Több értelemben is. Szlovénia varázslatos hely, és jóval kevesebbet ismerünk belőle, mint az hisszük. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy látogassa meg akármelyik pontját. Ez az ország hatalmas hegyeket, sziklás csúcsokat, mély és még mélyebb barlangokat, üdítő tengerpartot, és számtalan csodát rejt (ha pedig valaki a tengerparton jár, látogasson el Trieste-be is, mert megéri azt a kis kitérőt). Mi csak egy szeletét láttuk, de vissza fogunk menni a többi szeletért.

Tarnóczi Balázs

2013. október 11., péntek

Hogyan üssük el okosan az év hátralevő részét? - Kreatív ötletek a kreatív várostól: Kassa 2013



Kép: ec.europa.eu

Korábban már beszámoltunk az év európai kulturális fővárosa címet 2011-ben birtokló Mariborban tett látogatásunkról. Ez alkalommal a cím idei tulajdonosára, Kassára hívnánk fel az olvasók figyelmét. A Szlovákiában legnagyobb történelmi belvárosával és sétáló-parkjával is rendelkező városka ugyanis még korántsem fogyott ki programkínálatából. Budapesttől nincs messzebb Debrecennél, és bőven ad annyit, mint egy virágkarnevál, ha más apektusban is.

Kassát nem csak azért szeretik a turisták, mert számtalan történelmi értéket lehet felfedezni benne városszerte, de egész Közép-Európában ebben a városban találni a legtöbb parkot. Régen síelésre menet jártunk párszor itt a család síelőbbik felével, és emlékszem, hogy még kis, ellenőrző-füzetesként is lenyűgözött a változatossága. Nem utolsó sorban pedig, Budapesthez hasonlóan, állandóan pezseg, ahogy hirdeti is magáról, a kreativitás városa. Ennek köszönhetően nyerhette el a megtisztelő, kulturális fővárosi címet is.
A Szent-Mihály kápolna - Kép: www.theculturalvoyager.com
Dúl a művészeti élet aranykora, aminek hála a helyi, és meghívott vendégművészek munkájának gyümölcsét élvezhették az oda látogatók az év egészében. A fesztiválok, koncertek, színházi előadások, és kiállítások egymást érték, és érik is jelenleg, ahogy a szőlő (és tényleg). Augusztusban például a street art volt középpontban, ezért tartottak külön a kortárs művészeknek és designereknek, illetve az irántuk érdeklődőknek egy fesztivált, a Buzzartot, ahol worshopok, kiállítások és vásárok szórakoztatták a nagyérdeműt. Emellett augusztus 2-án egy hatalmas pop-art partyra került sor, ahol nemcsak Andy Warhol hasonmásversenyt, de épületekre vetített óriás-kiállítást is látni.
Buzzart - Kép: www.labkultur.tv

Aki szintén rajong a kortársért, annak jó hír lehet, hogy a New Dance Days, kortárs táncművészeti napokról még nem maradt le. A fesztivál idén tálal először nemzetközi kínálatot, ami különleges alkalomból kiváló koreográfusok a világ minden tájáról a legújabb modern táncokat fogják betanítani ifjú titánoknak. Az év viszont nem októberben ér véget. A Kassai Dzsesszfesztivál november végéig tart, ami 18 éves múltra tekint vissza. Ha pedig a nagykorúság ünneplése egybeesik a kulturális főváros évével, akkor az sem lehet meglepő, ha nemcsak meghalljuk, de meg is látjuk a Szentek mennybemenetelét.
A Kassai Nemzeti Színház lenyűgöző épülete - Kép: parameter.sk
Jazz For Sale címen ezalatt hagyományőrző koncerteket tartanak 2-án, 9-én és 16-án, ahol az 1986-ban, a legendás M klubban elkezdett estek hangulatát idézik meg. Természetesen itt sem a sarki, Nemzeti Dohányboltos fog fellépni, hanem világszerte elismert zenészek. Aki kilétük felől behatóbban is érdeklődik, figyelmébe ajánljuk a fesztivál és a Jazz For Sale honlapját.

Mint mondtam, a programok egymást érik, így sejteni lehet, hogy a lista folytatódik. Az őrült jazz-futamok után, ahogy haladunk karácsony felé, vissza kell kapcsolni egy kicsit. Ebben a ráhangolódásban segít Az új zene világnapja, ami igazából világnapjai, mert 11-étől tart 15-ig. Ez a világ kortárs klasszikus zenéjének legjelentősebb bemutatója. Szerencsés, ugyanakkor véletlen egybeesések sokadika, hogy a rendezvény idén ünnepli 90. születésnapját. A kínálatban megismerkedhetünk a zenei világ legfrissebb újdonságait, illetve azoknak a klasszikusoknak az alkotásait is, akik meghatározták a 20. és 21. század zenei irányzatait. Bővebb információért érdemes a www.kosice2013.sk-n szétnézni, vagy már a helyszínen egy jóképű prospektusból.
Kép: www.hotelbankov.sk
Kassa a szimultán fesztiválok városa is, ugyanis ezzel egy időben, és még tovább is tart a Szakrális Művészeti Fesztivál, ami aztán végképp segít a téli áthangolásban. A Szlovákiában egyedi eseményen a vallási témájú képzőművészet, művészet, ének, zene egyaránt megmutatkozik. Én például ilyenkor, kora-télen, gregorian énekeket nagyon szívesen hallgatok. Gospelt meg főleg.

Karácsony tájékán mindenhol hagyomány a város új ruhába öltöztetése. Ahogy viszont Kassa csinálja, azért le a télapó-sipkával. Szerintem a következő, a város oldaláról vett idézet sokat elmond. „A kassaiak tudnak ünnepelni és szeretik élvezni az életet. Ennek egyik jele a Kassai Karácsony Vásár, amikor a város ünnepi fényekbe öltözik és a kísérőprogramok szervezésében szinte mindenki részt vállal. A kassai karácsony jelképei a különféle finomságok, forralt bor, a mézbor, a Kassai Arany forró koktél, az angyali káposztaleves, a jégszobrok, eredeti emléktárgyak és a fából faragott betlehem, ezeket egészítik ki a naponta látható előadások, koncertek a  Hlavná utcán.” És ez szórul szóra igaz. Én már jártam többször a Vörösmarty téren, és a Váci utcában karácsonykor, és a Budai Várban is, de olyat, hogy tényleg mindenkiből áradjon a karácsony, mint Kassán, nem láttam. A program is más jellegű, sokkal közelibb élmény, mint a budapesti utcákon.
Tömegek ünneplik a kulturális évet - Kép: www.ikono.org
A karácsonyi felhajtást ráadásul idén feldobják a kulturális fővárosi év záróünnepségével, december 13-án. Aki szeret várost lüktetni látni, annak mindenképp érdemes lesz kitolnia a babettát, mert az garantálható, hogy mindenki, aki él, mozog, és alkot mindent meg fog tenni, hogy Európában 2013. december 3-a legyen az év nagy durranása.

Tehát nincs mese, Kassa van, és nem messze. Aki nincs megáldva azzal a lehetőséggel, hogy vasparipára üljön, azok számára nyitott a busz és vonat lehetősége is, ami szintén nem izzasztja meg a pénztárcát. Aki pedig még mindig úgy érzi, hogy keveset tud, az bandukoljon el a www.visitkosice.eu oldalra, és kedvére szemezgethet.
Tarnóczi Balázs

2013. október 8., kedd

Felturbózott Cézár, azaz Római saláta à la Balázs

A következőkben egy olyan, nem szokványos saláta receptjét teszem közprédává, amit otthon, gyakran készítettünk, amikor olyan különlegeset akartunk enni. Igazából amellett, hogy egy teljesen egyszerű összeállítás, friss, tavaszi ízt hoz magával, és ebben a lábát egyre jobban megvető őszben is meleget tud csalni a hideg időbe. A hozzávalók listája attól függ, mihez tudunk hozzájutni, de természetesen, mint minden ételnek, ennek is van egy archetípusa. Mindenkinek ott van az otthoni koszt a pavlovi nyálreflexet aktiváló emlékek között, így én is igyekszem reprodukálni általában az otthon látottakat, ízlelteket. Először is érdemes a salátával kezdeni a beszerző körutat. Abból baj még nem volt. Ez lehet jégsaláta, vitaminsaláta, fejes saláta, vagy káposzta, répa, retek, mogyoró, lényeg, hogy hordjunk össze mindenféle zöldséget, ami szemünknek, de leginkább szánknak ingere. Ha ez megvan, vegyünk elő egy padlizsánt, padlizsánaszály esetén a cukkini is megteszi. Ha padlizsán van a dologban, szeleteljük fel kockákra, de mielőtt megpirítanánk, kenjük be sóval, és hagyjuk állni egy 5-10 percet, vagy annyit, amennyi idő alatt levet ereszt. Ettől a létől nem kell félni, nem megromlott. A levet le kell törölni róla, majd fűszerezzük tetszés szerint, és pirítsuk ki forró olajban. Ezt eljátszhatjuk ugyanúgy egy répával, vagy adott esetben retekkel is, bár annak legnagyobb része víz, így készüljünk fel rá, hogy össze fog menni. Kaliforniai paprikával viszont különleges. Főleg a zölddel. Ha a zöldségekkel megvagyunk, pirítsunk apró kenyérkockákat is a fent említett módon, vagy vegyünk előkészített croutont, amit több ízben is megtalálunk. Ezek a hozzávalók nyugodtan hűlhetnek, így a legjobb adaléknak, a csirkemell-falatoknak csak utána lássunk neki. Egyszerűen kockázzuk fel a csirkemellet kedvünkből fakadó méretűre (én egészen apróra vágva készítem), fűszerezzük be szintén választott módon, bár én a mézes-mustárost javallom, majd keverjük egybe a folyamatok során elkészült komponenseket a crouton kivételével. Ezután következik a sajt, amiből bármi megteszi, ha fűszeresebb, vagy érettebb, azaz ementáli, márványsajt, rokfort, feta, stb. Az öntet kérdését sem kell túlbonyolítani. Fogjuk egy doboz tejfölt (lehetőleg jó nagyot, ha a gyrost is sok öntettel kérjük mindig), és törjünk bele annyi fokhagymát/granulátumot/fűszerbombát, vagy grillfűszer-keverékeket, amennyit nem szégyellünk. Ha már kiszedtük a tányérra, tegyük rá a kenyérkockákat, és szórjuk meg reszelt trappista rajttal a hedonizmus jegyében, illetve, ha nagyon el akarjuk kényeztetni ízlelőbimbóinkat, beszerezhetünk bármelyik svéd bútoráruházból pirított hagymát egész kedvező áron. Aki már evett olyat, tudja, miről beszélek. Azt már mi döntjük el, hogy a ki nem szedett adagot az öntettel együtt tesszük el állni, vagy külön. Én mindkét módon szeretem, de, ha öntettel tesszük el, elveszíti ropogósságát, ha pedig külön, akkor nem érnek annyira össze az ízek, amikor később nekilátunk a második fordulónak. Minden esetre ínycsiklandó csemege, ugyanakkor laktató, és amikor már pulcsiban hagyjuk el a lakást, kifejezetten jól tud jönni egy falat tavasz, hogy itt tartsa legalább a napsütést. Jó étvágyat!

Tarnóczi Balázs

2013. október 4., péntek

Továbbmenet nincs – Utolsó látogatásunk a Vidámparkban

Szomorú esemény következett be a főváros, azon belül is a méltán híres Városliget turisztikai életében: A Vidámpark 2013. szeptember 30-án örökre bezárta kapuit.
Fotó: Garas Norman

Az 1950. május 22-étől működő, akkor még Angol Park néven elhíresült, már-már legendának számító történelmet megélt játékbirodalom összesen 175 évig szórakoztatta az oda látogató vendégeket. ’56-ban 65, 2013-ban már csak 34 attrakciójával a Vidámpark kisebb-nagyobb hullámvölgyeket leszámítva folyamatosan csalogatta a turistákat, így nem hiába merült fel sokakban a kérdés: akkor miért is kell bezárni?
Életem során összesen, ha háromszor jártam a Vidámparkban (meg egyszer, kiskoromban a mellette lévő Póni Parkban), de abból két látogatásra határozottan emlékszem. Az egyik két nappal a zárás előtt, Balázzsal és két jóbarátunkkal történt – erről esik szó később -, a másik nagyjából öt évvel ezelőtt, a Szín-Hatásnak keresztelt, hatfős színjátszó csoportom csapatépítő tréningjének keretei között.
Fotó: www.utazzitthon.hu
Öt évvel ezelőtt olyannyira régen volt, hogy a jegyárak is barátinak számítottak, meg az én memóriám is megkopott.Sajnos nem mindent tudok pontosan rekonstruálni ilyen távlatból, de azért megpróbálok kitenni magamért. Ami biztos, hogy – feltételezem, zsenge korom végett a gyomrom jóval erősebb volt, mint a legutóbbi látogatásunk alkalmakor, mert amire akkoriban felültem/fel mertem volna ülni, attól most kihordtam két lábon egy laza szívinfarktust. Akkor még működött a Looping Star nevű átfordulós hullámvasút, amit viszont imádtam és egymás után mentem vele vagy hatszor, de azt még 2009-ben lebontották, így reménykedtem, hogy a favázas Hullámvasút – amit öt éve szintén nagyon csíptem – működni fog. Nos, utóbbi látogatásunk során már a bejáratnál nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy hiú reményeket táplálunk ez iránt. A srácokkal ugyanis megbeszéltük, hogy Éjszakai Vidámparkba megyünk - mert olyanban még egyikünk sem volt, és ez volt az utolsó szombat, amikor erre lehetőségünk nyílt -, az Éjszakai Vidámpark pedig bizony azzal járt, hogy a 34 játékból nagyjából 14 működött. Cserébe viszont 4900 Ft helyett 3300 Ft-os jegyárakkal találhatta szemben magát az, aki este beállt a kígyózó sorba, és ezért a pénzért egészen hajnali fél 2-ig fokozhatta az adrenalin szintjét. Balázzsal nekünk nem különösebben kellett várakoznunk –ugyanis lecsaptunk Vaterán két utalványra -, eltekintve attól, hogy este 8-tól volt beengedés. Aki előbb óhajtott bejutni, annak meg kellett vennie a nappali jegyet, aki pedig nappali jeggyel tovább maradt volna, kiküldték sorban állni éjszakaiért. Elsőként rongyoltunk be a park területére és izgatottan kutattunk a legszimpatikusabb játék után, míg Szaszi és Petya odakint a jegyükért küzdöttek a kanyargós embertömegben, de szerencsére nekik is sikerült hamar bejutniuk.
Balázs és én a SpinningCoaster nevű, négyszemélyes, körbe-körbeforgó és egészen nyaktekerős kanyarokat megjáró hullámvasúton kezdtünk, kevés sorban állás után, azt is valamiféle technikai szünet miatt. Nyilván előírás, hogy bizonyos időközönként le kell állítani az attrakciókat, plusz az egész napos dömping után nem lehet azonnal belevágni a hajnali 2-ig tartó hajrába. Mindenesetre nem téptük ki minden hajszálunk a várakozásnak köszönhetően, és egy kezdetnek tökéletes, lightos menetet magunk mögött tudva folytattuk felderítő utunkat. Az Ikarusnál kötöttünk ki, aminél addigra már viszonylag pofás kis sor állt, és a kezdeti ijedtség ellenére - miszerint nem fogok-e kiesni a szinte teljesen nyitott, „gondoláknak” nevezett valamikből, amik 30 méter magasságba emelkednek és körbe-körbe forognak fel-le, nagyjából 30 km/h sebességgel – életem pozitív értelemben legdurvább élményét éltem át a Vidámparkban tett látogatásaim történetében. Menetidőre a weblap (http://www.vidampark.hu) összesen 3 percet ír, amikor először elolvastam, alig akartam elhinni, egészen addig ugyanis minimum 5 percnek –ha nem többnek saccoltam a fent töltött időt. Olyan volt, mintha repültem volna, bár a biztonság kedvéért azért csak félve nyitogattam ki a szemem, és a kezemmel is erősen markoltam a hipergyors „gondolák” oldalát. Ha Velencében valaki ilyen sebességgel száguldozna ott a csatornákban, az elöntené a fél várost. Ettől az aprócska paradoxtól eltekintve azonban tényleg jó élmény volt, úgyhogy felbuzdulva a magasságon meg a gyorsaságon megcéloztuk a Torony nevű monstrumot. Jó, a monstrum azért erős kifejezés, de ez a játék 37 méter magasra repíti adrenalin függő utasait, akik azután a szabadesés törvényei szerint kezükkel-lábukkal kapálódzva zuhannak a föld felé, majd még felmennek egy utolsót szippantani a magaslati levegőből. Megjegyzem, odafent tényleg hideg van, de gyönyörű a város, ami elénk tárul, és a zuhanás élménye is nagyjából még két napig érződik pszichoszomatikusan, olyannyira felejthetetlen, azonban van még egy pozitívum, mondhatni, egy színfolt, ami –vagy inkább, aki vonzóbbá teszi az attrakciót: a kezelő. Láttam már embert lelkesen végezni a munkáját, de eddig ő viszi a prímet. A végeláthatatlan sorok, és az addigra már jócskán lehűlt levegő ellenére is szakadatlan lelkesedéssel buzdította a nyomuló embereket, körbefutott, lepacsizott mindenkivel, Balázsnak pedig még oda is szólt, hogy nézze már meg, lehet-e forralt bort kapni odafent. Nem lehetett, de legalább szereztünk egy újabb jó élményt. Ezután már a barátainkkal együtt folytattuk vidámparki barangolásunkat, mégpedig a T-Rexnél, ugyanis ők már kényelmesen helyet foglaltak, és pont elcsíptük mi is a menetet. Akkor még mit sem sejtve, szinte izgatottan huppantam le Balázs mellé, de utólag belátva elég lett volna csak a távolból figyelnem a többieket. Mert abban a pillanatban, ahogy ez a rém elindult, háromszor megbántam, hogy nem írtam végrendeletet, és magamban csendesen imádkoztam, hogy legalább az után érjen a vég, hogy elmenekültem a helyszínről.
Fotó: www.elevengyerekek.hu
Míg a többiek sikongatva-ujjongva, kitartott kezekkel és lábakkal adták át magukat az extázisnak, addig én azért rimánkodtam, hogy végre lejuthassak, és a szemeim sem a menetszél miatt voltak csukva, hanem mert még véletlenül sem akartam látni, hogy mi folyik körülöttem. Hál’ Istennek azért csak túléltem, de a többiek lelkesedésével és vágyával ellentétben – miszerint biztos, hogy mennek még egyszer – én kikészült gyomromat dédelgettem egy padon ücsörögve, hogy egyáltalán fel tudjak ülni bármire is. Végül Szaszi sárga lufi-zsiráfjának – amit egy diplomára gyűjtő bohóctól vett - sikerült mosolyt csalnia az arcomra, de a játék tervezője, sőt, teljes családja azóta is küszködhet a csuklással, annyit emlegettem őket.
Petya barátunk is érezte a centrifugális erő és a százkezű, Parkinson-kóros dinoszauruszon átélt három perc hatásait, úgyhogy egy laza dodzsemmel folytattuk, majd mentem egyet a Hip-Hopon Balázzsal. Én inkább ezeket a játékokat részesítem előnyben, mert úgy érzem jól magam, hogy utána biztos nem látom viszont a vacsorámat. A kisebb torony után megcéloztuk újra, most már négyesben az igazi Tornyot, ahol a jófej kezelő már stroboszkóppal és füstgéppel is szórakoztatta a végtelenül türelmes zuhanni vágyókat. Mi nagyjából másfél óráig szobroztunk azért a két percért, ugyanis a menetidőt is lerövidítették, feltételezhetően a brutális sor miatt. Három zuhanás helyett csak kettőt élvezhettünk, de igyekeztem kihasználni, ha már ilyen helyzetbe kerültünk, ráadásul nekem ez volt az utolsó menetem. Petya is hazament, Balázs és Szaszi pedig olyan játékot néztek ki maguknak – még mielőtt utoljára felültek volna a T-Rexre -, hogy már csak a látványától is felkavarodott a gyomrom; ez volt a Flying Circus, ami duplán forgott, és még meg is állt a levegőben. Nem csoda, hogy inkább foglaltam a helyet a srácoknak a T-Rexnél.
Fotó: Szántó Norbert
Miután mindenki kiszórakozta magát, még kaptam egy szív alakú lufit Balázstól, ami szintén a diplomára gyűjtő fazontól származott, majd, olyan éjfél tájban elindultunk hazafelé.
Összességében egy emlékezetes estét zártunk, attól eltekintve, hogy nem tudtunk mindenre felülni, de azért jó volt járni és nosztalgiázni egy utolsót a Vidámparkban, mielőtt ezt is a múlt egy darabkájának nyilvánították, amire innentől csak a műemléknek számító Körhinta és Hullámvasút emlékeztetik az arra tévedőket.

Továbbmenet nincs, véget ért egy 175 éves történet. Azért nem kell annyira elkeseredni: a Rákóczi hídtól délre hamarosan egy vadonatúj szórakoztató központ nyílik, ami – remélhetőleg legalább ilyen szép karriert fut majd be, mint elődje. Kíváncsian várjuk!
Burai Anna