2013. december 9., hétfő

Szabadság!

Kedves Olvasóink!


Magyarázattal tartozunk, hiszen pénteken nem jelent meg bejegyzés, és a holnapi is el fog maradni. Az elmúlt hét teljesen leterhelt mindkettőnket, és egész egyszerűen annyi szabadidőnk nem volt egyben, hogy új bejegyzés szülessen az alatt. Ezt, és a már amúgy is régóta halmozódó kimerültséget fogjuk az elkövetkezendő napokban kicsit magunk mögött hagyni. Ez az olvasóknak is jót jelent, mert olyan élményekkel fogunk gazdagodni, amiket a lehető legszínesebb formában tálalva tudunk átadni, ezzel remélhetőleg kellemes perceket okozva, a programokhoz pedig kedvet meghozva. Tehát kifújjuk magunkat, és már pénteken újra jelentkezünk! Megértéseteket köszönjük!

Anna és Balázs

Hejj-reigazítás:

Mint azt bizonyára észrevettétek, decemberben nem született új bejegyzés, az ünnepi felfordulásnak, államvizsgának, és egyebeknek köszönhetően. Tekintve, hogy holnap vége az évnek, jövőre jelentkezünk új tartalommal, remélhetőleg már kipihenten. Köszönjük a türelmet, mindenkinek Boldog Újévet kívánunk! :)

2013. december 5., csütörtök

Holnaptól süvít a fény villamosa!

Holnap jön a Mikulás! Miután a reggeli órákban gyerek és felnőtt egyaránt alaposan megvizsgálta az ablakba gondosan kikészített, fényesre pucolt csizmáját, majd elment a dolgára, annak végeztével különleges szórakozási formát választhat az Öreg Nagyszakállú érkezésének alkalmából. De azoknak is kellemes élményben lehet részük, akik feltétlenül a 19-es villamost választják az utazáshoz, és jókor vannak jó időben, ugyanis délutántól az előbb említett járat fényárba borulva közlekedik majd a Kelenföldi pályaudvar és a Batthyány-tér között, egészen január 6-ig.

Fényárban a város - forrás: bkk.hu
A ragyogó földi, elektromos árammal hajtott jelenséget a Fényvillamos elnevezéssel, és 3500 méternyi füzéren pislákoló 39.200 fehér és kék led izzóval ruházták fel. Nem csupán a XI. és I. kerület között ingázók örülhetnek, hétvégente ugyanis a pesti oldalon járó 2-es villamos fog fénycsóvaként végigkúszni a Duna partján.

A turisták és hobbiutazók körében is közkedvelt ünnepi járat 2009 óta (tehát immár 5. éve) csempész karácsonyi hangulatot a fővárosban járók-kelők napjaiba, ha még nem lenne elég a plázák hangszóróiból üvöltő „All I want for Christmas”-ból, az aluljárókban árusított világító mikulássapkákból és a lázas ajándékkeresésből. A Fényvillamos először a 2-es vonalán közlekedett, de 2010-ben már a budai oldal is részesülhetett a látványban és a kivételesen kellemes zötykölődésben a nagy érdeklődésre való tekintettel. Nem csak a sárga testnek adnak ünnepi köntöst; az utastérben hópelyhek, papírgömbök és egyéb dekorációs elemek kapnak helyet el-elszórva, és csak remélhetjük, hogy ott is maradnak, ahova a jóhiszemű BKV munkatárs aggatta ki őket a Karácsony szellemétől áthatottan.
Rozgonyi Sándor - Fényvillamos
Egyébként, pont 2010 decemberében pattantam fel egy ilyen csodajárgányra Adri barátnőm társaságában. Első alkalom lévén megadtuk a módját, és végállomástól végállomásig mentünk oda-vissza, a Jászai Mari tértől a Közvágóhídig és fordítva. Mert akkor még a Jászaiig járt, míg idén a Kossuth tér a végső desztinációs cél az építési munkálatok miatt. Bár a villamost úgy várták, mint a Messiást a hatalmas tömegek, nekünk mégis sikerült helyet foglalnunk, mindezt olyan este 7 óra tájt. Aki nem szereti, ha idegenek kerülnek az aurájába, az inkább a későbbi időpontok valamelyikén szálljon a csodaszámba menő, világító járműre, melyet egyébként standard jegyáron vagy Budapest bérlettel vehetnek igénybe a kellemes „békávézás” élményéért vágyakozók.
Az első alkalom, gömbök és levelek (még) a helyükön

Ha valaki Karácsonyi programként szeretné beejteni a Fényvillamosozást, netán azt reméli, hogy ilyen módon juthat el a szilveszteri buliba, annak sajnos pechje van, Szenteste és december 31-én ugyanis a remízben ünnepelnek az égősorral borított járatok. Vízkeresztig azonban mindenkinek lehetősége van kipróbálni a BKV Zrt. eme virágzó vállalkozását.



A teljes menetrend elérhető itt.

Akár a híres üdítőital reklámjában is lehetett volna...

Burai Anna