Következő utunk, folytatva a retrospektív vonalat, május
31-ére viszi az olvasókat, konkretizálva a nap jelentőségét, Soltvadkertre, az
Országos Kemencebence Találkozóra. A Kemencebence egy olyan közösség, amit
kemenceépítők, és a szabadtéri sütések megszállottjai hoztak létre nem csak
építési-receptötletek cserélésére. A közös érdeklődést megkoronázandó évente
egy háromnapos eszem-iszom, dínom-dánommal összegyűlik minden tag az ország összes
pontjáról egy minden alkalommal más-más helyen megtartott kemencés fesztivál
keretében. Old school hedonizmus egy hosszú hétvégén át. Tárcsán sült
kolbászok, szalonnák, security által védett eredetű vad és megszelídített
húsok, olyan állatok sajtjai, amikről addig azt gondolná az ember, hogy nem is
ad tejet és a lista még mindig nagyon hosszú…
 |
| A legnagyobb "állatság", amit valaha egyben láttam |
A Kemencebencés rendbe Anna édesapján keresztül kerültünk,
aki oszlopos tagja a grillereknek. Nem is hiába, hiszen amellett, hogy istenien
főz, a kemencéjüket is a két kezével építette, és amilyen impozáns, még a
balatonfüredi Malom csárdában is megállná a helyét. A találkozóra természetesen
nem vitte el, mert ahhoz a Discoverys épületmozgatókat kellett volna hívnia, de
ő is készült konyhászati eszközökkel.
Sajnos az indulás napján nem a legjobb időt fogtuk ki. A
célirány, Soltvadkert felé sötét felhők gyülekeztek, mint Mordor felett,
amikből később meg is jött az égi áldás, de addigra mi már túl voltunk az
érkezésen, és gyors egymásutánban egy Olaszrizling és egy kései szüretelésű
rajnai kóstolásán, amit a Szentpéteri pincészet végtelenül jófej vezetője
ajánlott. Az biztos, ha a jövőben italt ajánl, megfogadom, mert van érzéke
hozzá. A rajnai jóval karakteresebb volt a rizlingnél, és, bár egy
leheletnyivel édeskésebben hatott, nagyobb volt az ereje is, így hosszú távon
maradtunk a visszafogottabb, üdítőbb Olaszrizlingnél. Ahogy kipirultunk a
folyékony fogadtatástól, apránként a nap is újra előbújt, minket pedig sorra
köszöntöttek a már korábban érkezett ismerősök – félismerősök - leendő
ismerősök. Bár elsőre nem sikerült sok nevet megjegyeznem, betudtam annak, hogy
a kézfogás után a következő mozdulat mindig az aktuális, minden esetben
legfinomabb pálinka megkóstolására irányult. Ez egy kreatív, és igazából praktikus
módon történt. Hawaii-hoz hasonlóan a belépést követően itt is kap mindenki a
nyakába, ugyan nem virágláncot, de egy nagyon ízléses, nagyjából 3cl-es
kóstoló-ibriket. Ez, ha rosszul helyezi fel felhasználója, könnyen egy mosásnak
néz elébe, de ezt lehet egy intelligencia-tesztnek is venni. Megjegyzem, nekem
mosnom kellett…A nap hátralevő része kellemes, langyos időben telt, és álmodni
sem mertünk a július végi kánikulákról.
 |
| A csodás vadkerti táj |
Az ibrikezés közepette Anna megjelent
egy tál sült hússal, és krumplival, aminek nagyon megörültem, így neki is
estünk. Bár nem tudom, kitől eredt, ez úton üzenem neki, hogy életmentő volt,
és zseniális fűszerezésű. A későbbiekben belekóstoltunk még a szarvas
pörköltbe, illetve még rémlik egy sztrapacska emléke, bár erre nem mernék mérget
venni, ugyanis a fent említett két bornál nem állt meg az élet, hiszen annyi
fajta volt még, mi pedig csak egy napot maradhattunk, így a többi minőségéről
is meg kellett bizonyosodnunk. Egyik sem okozott csalódást. A főszerep valahogy
mégis csak a pálinkákra terelődött, ami egy versennyel tetőzött. A versennyel
már mi is tetőztünk, így az eredményt nem tudnám felidézni, de a sok korty
között okosan beosztva hagytunk időt pár falatnak is. Léptünkben-keltünkben
bele-bele nyaltunk egy-egy finom sajtba, ami az utunkba került, vagy egy szelet
sonkába finom, meleg, házi kenyér-ágyon. A naplemente a tóparton telt boldog
nyugalomban, ami ráfért mindkettőnkre, az éjszaka pedig a sörsátorban egy nagy,
„ereszd el a hajam” buliban, ami szintén.
 |
| Szarvaspörkölt, friss kenyér, jó társaság |
Másnap a másnappal küzdve
reggelről megijesztettük gyomrunkat egy adag frissen sült káposztás rétessel,
ami, mint vészjósló jel a nap folyamán többször emlékeztetett rá, hogy nem volt
a legjobb ötlet, ébredés után. Minden esetre elverekedtük magunkat rekreációs
célzattal a soltvadkerti Szent Korona Cukrászdába. Szóhoz se jutottunk a
látványtól. Remélem elég érzékletes, ha annyit mondok, hogy fagyi faltól-falig.
Aki járt ott, tudja, mit értek ez alatt. Gyakorlatilag a világ összes fagyija,
amit ember el tud képzelni, plusz kettő. Például nem hogy arról nem hallottam
korábban, hogy a sárkánygyümölcsből fagyit készítenek, de arról sem, hogy ez
nem csak a Süsüben volt. Bár a homoktövisről, mint növényről hallottam,
fagylalt-verziója ennek is meglepően hatott.
És itt tényleg nem szabad félni
attól, hogy mit választunk, mert nem lehet rosszul dönteni. Minden íz olyan
intenzív és olyan reális, hogy nagyon nyilvánvalóan mellé kell nyúlnia
valakinek, hogy ne tetsszen (mondjuk olyat, amire allergiás az illető). Anna mojito-sat evett sárkánygyümölcsössel és
vattacukrossal, én pedig joghurtos homoktövisest bodzával (ez egy), egy régi
klasszikus kedvencemet, a csokis kekszeset, és 2012 év fagyiját, a Triászt,
amit, csak, hogy furdalja a kíváncsiságomat, nem kérdeztem meg, miből áll, de
csodálatos íz-kombinációnak bizonyult mindkettőnk összeállítása. A fagyizás
után nem sokkal haza kellett vennünk az irányt, így nem maradhattunk tovább a
Kemencebencések víg köreiben, de megfogadtuk, hogy a jövőben is velük tartunk,
ha készülnek valamire, és amint már családi házba költözhetünk, mi is
megépítjük a magunk kemencéjét. Aki hasonló hajlamokat vél felfedezni magában,
az ne féljen megkeresni őket, és gyarapítani köreiket. Igazán jó emberek. A keresést nem árt a http://www.kemencebence.hu/ oldalon kezdeni.
 |
| Szürreális naplemente a tóparton |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése